Csalóka napfény

Bele a lecsóba

November 5th, 2009

Belecsaptam a lecsóba, miután egy tök jót beszélgettünk A.-val, és visszamondtam a munkát. Na nem azért, mert nem szeretnék dolgozni, hanem mert szépen kiderült, hogy három müszakban kellene dolgoznom, és mindezt kevés pénzért (relatíve, persze a magyar fizetésekhez képest jó, de én/mi itt élünk), napi két óra vonatozással, és semmi emelkedési lehetöségem nincs, csak ülnék amerikai filmekböl ismert kukszliban, és hát…ez nem az én világom.

Aztán ezután rögtön beszéltem is egy emberrel, akinél szintén benn van a Bewerbung-om, és pikkpakk le is zavartunk egy telefonos interjút. A. szerint szuper voltam, angolul is kellett (nagy meglepetés volt ám!), beszélnem. A kiválasztottak között vagyok. És ez a melóhely itt van 20 percre, egy spedíciós cég, ahol lehet tanulni, és emelkedni, ami nekem igen fontos, mert nem vagyok tamagochi.

Aztán benn van még kb. öt másik helyen is a pályázatom, mindegyik itt a közelben, kicsit szükítettem a keresésben, és vannak igényeim, mert hiába nem dolgoztam még Ausztriában, nem egy képzetlen hülyegyerek vagyok.

Ezek a hírek. A várkisasszony tollából, hihi:)

One Response to “Bele a lecsóba”

  1. hawah Says:

    Ezek mind jó hírek!

Hozzászólok

Security Code: