Péternek

…és képzeld,
még
másnap is ott kerengett
ölemben
egy pár fénylő medúza,
lombos szoknyám alatt
hordtam csókod
a valóság zsákutcáin túlra,
délelőtt
szemtelen képeket
szöktettem, csak bújtam-
meredtem
- épp, mint vaksi tudós -
karjaid
pezsge bogjába,
délután
a sarki hársfa
illatán szóltál, a járda
foltjai
- az ártatlan
örömlidércek –
csak úgy lesték,
merre is lépek hátukon

az éjjel felelőtlen
bája bélelt
még mindig, monoton
békaének döntött
- és már este is lett -
az omló pillanatba: mikor
ujjbegyen jelöltél,
egész farkascsorda
hempergett
szívemben, lapocka,
csukló,
szeszélyes lábujj
mind érted acsarkodott,
hány szakajtó öröm
maradt kóstolatlan?
huncut
törpehalak ívnak azóta
a szívpitvarban,
(- én nem is értem:
három napja,
hogy dagály van)

hát tudd:
tengereinken várlak

felfelé less:
orka, teknősforma
felhők kötnek ki
- ott találkozunk -
az Isten udvarában

Budapest, 2010. június 27.