Már szinte teljesen zöld a Mecsek. Minden nap, hazafelé autózva ott áll a fácán az út szélén, a kanyarban, pitypangok között, és nem rebben el, ahogy elhajtunk mellette. Anya jól van, de ma már szomorú volt, mert fél, nem engedik haza hétvégére, és fél, hogy mi lesz a továbbiakban. Vittem ma neki joghurtot, és egy darabot a kedvenc sütijéből, és olvassa a Funtinelit, és fáj a dereka a rozoga ágytól. Nagyon várom haza. Istenke, engedd haza pénteken. Tiszta lakás, frissen vágott fű, otthoni illatok, puha ágy, hűs szoba, és saját paplan várja.

De nekem mára kissé betelt. Rengeteg az érzelmi analfabéta. És nem kell értük a szomszédba menni.

This entry was posted on Mittwoch, April 16th, 2008 at 22:21 and is filed under Allgemein.