Istenemre mondom, a legjobb buszon, útközben kiolvasni egy könyvet.

Szabó Magdától mindig is viszolyogtam és következetesen távol is tartottam magamat. Talán, ha egyszer láttam vele egy interjút, vagy megfigyeltem egy könyve borítóján a képet, nem tudom, de ellenszenves volt. Aztán egyszer a könyvtáros ajánlotta egy könyvét, már a címét sem tudom, kb. húsz oldalt olvastam belőle, de semmi nem jött, letettem.

Az ajtó c. regénye már hónapok óta mindenhonnan előbukkan. Hol valaki ajánlotta, hol a Nők Lapjában olvastam róla, és egyszercsak gyanússá lett az egész. Nem szoktam könyveket ennyire eltartani magamtól, mint ezt, de ennek ellenére nem ment ki a fejemből. Aztán eldöntöttem, ha legközelebb könyvtár, akkor ezt is kihozom.

Az ajtó - gondolom, még nem olvastam utána - talán önéletrajzú ihletésű könyve “Magduskának”: egy írónő és háztartási alkalmazottja (Cselédje? Szolgája? Egyik sem.  Sokkal inkább Riválisa, Élő Lelkiismerete, Anyja, Tükörképe.) majd húsz éven át tartó közös életük krónikája.

Emerenc, az alkalmazott igazi mágikus, titokzatos lény, akinek múltja, jelenbeli cselekedeteinek, érzelmi világának legtöbbször érthetetlen inspirációja, okozója - ami számomra sokszor dühítő volt - nagyon lassan, cseppenként adagolva világosodik ki a regény során. A könyv felénél még úgy voltam Emerenccel, hogy rettenetesen ki tudott hozni a sodromból a gyakran pokróc stílusával, azzal, hogy úgy tűnt, lelke mint a szikla, hirtelenségével. Durvaságai utáni jócselekedetei nem értek el a szívemig.Gondolkoztam is, vajon milyen bravúrt hajt végre Szabó Magda a regény végére, hogy mindannyian megszeressük Emerencet, hisz nyilvánvaló, hogy erre megy ki a játék.

És végül megszerettem. Ha ez szeretet egyáltalán. Mert sok minden keveredik bele: tisztelet egy ember iránt, aki nem hajlott soha semerre, szánalom egy ember iránt, aki a csalódások, tragédiák után úgy védte magát, hogy bekeményített, ellágyulás egy szigorú nő felé, mikor mégiscsak - ha ritkán is - de a maga eszközeivel pillanatokra megmutatkozni hagyta nagy szívét.

Az ajtó letehetetlen. Napközben is sokszor Emerencen és az írónőn járt az eszem, vártam az estét, a folytatást, hogy mint egy teleregénybe, alászállhassak annak a bizonyos utcának, háztartásnak az életébe, megtudjak egy újabb titkot Emerenc szövevényes múltjáról.

A nyelvezet pedig annyira latinos, hogy egy pillanatra nem éreztem mesterkéltséget a mondatokban. Úgy gördülnek a fejezetek, hogy az olvasó, mintha hullámvasutazna. (Legfőképp) Emerenc mélylélektani ábrázolása bámulatos. Az egész egy hatalmas lélegzet, egyetlen szívdobbanás, remekmű.

Hogy végülis mi minden történt Emerenccel mindaddig, míg az írónő háztartásához nem szegődött, nem árulom el, mert ezt a könyvet el kell olvasni.

Valahol Székesfehérvár és Sárbogárd között jártam a busszal, mikor kiolvastam. A buszban nagy meleg volt, odakintről tűzött be a nap, és megintcsak - mint régen egy vonaton a Funtineli végeztével - elteltem. Nagyot sóhajtottam, miközben bambultam ki a pusztaságra, a feldúlt felhőkre. Meredtem a fénybe, és nagyon Emerencre gondoltam. Kicsit éreztem, mintha kicsit én is ő lennék, de ugyanannyira az írónő is. Ott lapult a lábamnál Viola, a regénybeli kutya (na ő aztán…), és eszembe jutott, hogy Szabó Magdának sikerült úgy meghalnia, ahogy mindig is tervezte, olvasás közben. Ha olvasod a könyvet, gondolj majd vissza erre a mondatomra. Hogy neki megadatott.

Még valami. Régóta nem írok ki jó gondolatokat könyvekből. Ennél a könyvnél viszont szamárfület tettem a 173. oldalra.

“Hallgatott egy kicsit, szétmorzsolt, szagolgatott egy mentalevelet. - Nem hal meg olyan könnyen az ember, ezt tanulja meg, csak majdnem, aztán később olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, bár még egyszer buta lehetne tökbuta. Hát én megokosodtam, amin azért ne csodálkozzék, mert engem éjjel-nappal képeztek.”

A könyvet harmincnégy nyelvre fordították le, és Szabó Magda megkapta érte a legjobb női szerzőknek járó nemzetközi Femina-díjat. Tanítják a regényt minden európai és amerikai egyetemeken is.

This entry was posted on Mittwoch, März 25th, 2009 at 20:28 and is filed under Allgemein.