Más verzió volt, mint amit én ismertem, így épp húsz másodperc telt el, mire leesett, hogy mit is mutat nekem Attila. És a huszonegyedik másodpercben, leomlott az idő körülem, és visszaérkeztem tíz évvel ezelőttre, oda, a pécsi lakásba. Az orromban az ottani illatokkal, szememben az asztalterítő és a függöny képével, a pléd érintésével, amivel délutánonként takaróztam, és a szívemben-lelkemben az akkori érzetekkel. Akkori remények újra megelevenedtek, akkori vágyak kísértettek meg, még nem ismertem sok mindenkit, akik ma olyan közel állnak hozzám. Csak az lehettem újra, aki akkor voltam.

Attilának köszönhetem a rai zene iránti rajongásomat. Az unokatestvérem meg muszlim és már Mekkát is megjárta.

This entry was posted on Samstag, Februar 13th, 2010 at 22:51 and is filed under E/1. személy, Zene.