Az Anna az olyan, hogy meleg, és ha rá gondolok mostanában, akkor mindig a Koncz Zsuzsától kezdem el énekelni a Rohan az időt, mert nekem ez az Anna, meg még sok más szám is, meg ő a legjobb barátom is. Akkor most nosztalgiázok kicsit, és kinyitom a legenda füzetet, ahogy A. mondaná (és A. nem egyenlő Annával!). Szóval az Annával pontosan ugyanarra gondolunk, ha a Padlásról van szó, vagy a Kaszás Attiláról, vagy például egy szoba berendézéséről, plusz ő is tudja, hogy nem egy életünk van, és most nagyon hiányzik. Ha lenne tehetségem, legszívesebben svéd gyerekversbe örökíteném Annát, vagy valami saját ujjakkal fűzött gyöngynyakláncba, aminek ezer színe van, és majd jól áll a keskeny csuklóján. Meg azt is szeretem, ahogy csacsogni tudunk, és hogy két mondatból vágja, hogy épp milyen állapotban vagyok, és valójában nem is kellene beszélnünk, de hát ez itt a Föld, és van nyelvünk, de Annával már álmomban voltam a mennyországban is. Épp eső után volt, és a leveleken még utolsót sütkéreztek a vízcseppek, és a hegyoldal nagyon meredek volt, amikor egymás mellett ülve épp rájöttünk, hogy ez itt a mennyország. Régen, mikor együtt laktunk, szerettem, ahogy pakolászta a sok bizbaszt, meg, hogy szép jegyzetei voltak, és jól tudtunk együtt tanulni utolsó percben szigorlatra. Meg még azt is el szeretném mesélni, hogy ugyanolyan könyveket szeretünk olvasni, és benne is sok a bohóc. És az Anna nagyon jó eNber, na. És stipistopi az én barátom! És sokkal többet tudnék róla mondani, de a többit már nem árulom el.

This entry was posted on Dienstag, Juni 26th, 2007 at 14:11 and is filed under Allgemein.