A. az imént fordult ki az ajtón, az 1. kerületbe ment munkaebédre. Bekapcsolom a rádiót, és eltelik pár perc, mikor szemérmetlen-gyönyörü hegedümuzsika lopódzik a fülembe. Elöször csak fülelek, mi lesz ebböl itt most? Aztán érzem, mindjárt sírni is kell? Egyébként is: annyira éhezik a lelkem a szépségre, esztétikumra, szép szavakra, hogy szívom magamba a zenét, mint a szivacs.

Gondolok egyet, teljes hangeröre tekerem a hangfalakat, a nagy ablakok felé fordítom öket, hátravetem magam a forgósszékben, leteper ez a szégyentelenül szenvedélyes zene, a hangok, nem tudok ellenállni, magával ragad, elöre-hátra hintáztat a széken, hátulról fúj a ventillátor, szinte giccses - gondolom, de kit érdekel, mintha a lélek elhalt sejtjei valami csoda folytán újraélednének, és a hegedüszó beteríti az egész utcát. Tessék, cicomás Bécs, éledjetek, elporladt degesz szoknyájú, szerelemért remegö, pironkodó kisasszonyok; megidézlek titeket! Figyeljetek fel, megcsömörlött, gonosz szájívü török asszonyok, ócska árusok, szemtelen, tüzes szemü indiai, turbános újságárusok! Tessék! Egész Utca! Minden lakó! Jó életü nyárspolgár nyugdíjasok! Saját nyársotokra tüz titeket most, mit hallotok! Egész Utca, újra! Meddig tudsz ennek ellenállni, (már sírok), csak szóljon, vinnyogjon, vágtasson az elsatnyult szívek gödreibe, forgasson ki az érzéketlenségböl, jusson eszedbe minden régi kedves emléked, vágyakozz forrón, vinnyogj, sírj, szükölj, törj ki, dönts, meghalok.

Így élvez a lélek, mikor hegedüszóra, mikor fura, loboncos rímekre, borzoló látványra.

Ki kell törni, elö kell jönni! Megmutatkozni!

This entry was posted on Donnerstag, Juli 26th, 2007 at 11:54 and is filed under Allgemein.