A lehetőségek (és megvalósulásuk) is végtelen. Valahol olvastam minap, hogy mindenkivel minden megtörténik egyszer.

Nagyon korán lefeküdtem, és szó szerint beájultam, olyan fáradt voltam, de óránkénti ébresztésre beállítottam a mobilt, és hívtam anyát. Reggel hatra folyt le neki a teljes kezelés, de azt mondta, sokkal jobb volt, hogy már a Z-portját tudták használni. Azon kapta folyamatosan magát, hogy mereven tartja a kezét, szegénykém, azt hitte mindig, hogy a kézfején van a szerelék. Sokkal könnyebb volt így felkelni, hogy nem szúrkált a tű az érben. A taxol-carboplatinon kívül még plusz négy liter átmosót is kapott.

Na de azóta csak vár, vár és vár. A sterilszobában egyébként valamitől iszonyatos büdös van, és most főleg zavarják a szagok ugye. Orvos láthatáron sincs, tehát nincs zárójelentés, pedig már úgy örültünk, hogy nyert egy napot, és reggel már itthon pihenhet a szélesre tárt ablak alatt, a friss levegőn. Az egész egészségügy egy hatalmas türelemjáték.

Nekem éjszaka olyan fejfájásom volt, mint még soha. Nyomott a fülem, a torkom pumpált, ha csak a szemgolyóimat elfordítottam, már az is elviselhetetlen fájdalom volt. Ráadásul azt álmodtam, hogy elkaptam a H1N1 vírust:)

Szóval várok, hogy indulhassunk anyáért.

This entry was posted on Donnerstag, September 17th, 2009 at 10:27 and is filed under Anya, kórház.