Ha jól magamba nézek, sokszor van, hogy a “hiányaimat” sorolom. Ez is jó lenne, az is, ez sincs, az sincs, miért nincs, pedig volt, ez is kellene, azt is meg akarom élni. Aztán, mikor jobban a középpontom közelében vagyok, akkor rendre meglátom, hogy milyen hülye vagyok:)

Mert csak el kell csendesedni, kicsit elfordítani a figyelmemet mások felé, kicsit hagyni, hogy megérezhessem a másikat. Figyelni, a lelkemmel, szellememmel lélegezni, és akkor szépen lassan elkezd belém kúszni a mások csodája, szelídsége. És azzal, hogy ennek részese lehetek, gazdagabbá tesz, mint bármilyen milliárdost.

Kurz und gut: a szívcsakrám oda-vissza-átlósan kész:)))

This entry was posted on Donnerstag, Dezember 31st, 2009 at 14:01 and is filed under E/1. személy, Emberek, Lélek, Spiritualitás, Szív.