Vagy mondjuk a Teardrop?

Tegnap éjjel egy kör körbeért. Akkor 22, tegnap 11, de az időpont is stimmelt, fél egy kb., akkor ő jött, most én mentem, akkor minden olyan kavarodott volt, most minden teljesen letisztult és ártatlan, baráti. Az pedig csak mellékszál, hogy a taxis kurvának nézett.

Hát így érnek körbe a dolgok. Ki gondolta volna akkor, hogy tényleg, annyi minden (cirkusz, veszekedés) után egyszer hajnalban a The IT Crowd-on röhögünk, és még elalvás előtt kicsit dumcsi, röhögés, ő a nappaliban, én a hálóban, ez tényleg olyan megbékéléses volt.

Az én nagyon okos és szépséges kutyám, Kajti, ma 10 éve, hogy megszületett a pécsi Bogár utcában. Akkor még nem tudtunk egymás létezéséről, viszont szeptember első napjaiban megköttetett a szerelem. Amikor először megfogtam, épp olyan hosszú volt, hogy a tenyeremben elfért.

Azóta millió nickje van, szereti és tudja is nyalni a csokifagyit, a sárgabarackot és a dinnyét csak akkor eszi, ha azok okádásig édesek, viszont a banánt és a ropit sosem eszi meg. A fáról lehullt almát szakszerűen körberágja, és álmában sokszor fut és vakkant.

A legjobb fej lény, akit ismerek, hiszen tökéletesen önmaga. Kitartóan tudja bámulni, ha ember eszik, de pillanatokra a mancsával besegít és megkapar, hogy essen meg rajta a szív. Nem ismerek embert, aki ismerné és ne szeretné.

Megmászta a Kékestetőt, de a bokor alján alvó őzet nem vette észre (hála!) és szarvasbőgés idején is okosan lapult a sátor mélyén.

Imádja a vizet és minden embert. Én pedig őt, from here to eternity.

Ez a szinte teljesen net nélküli hétvége a netnélküliség miatt is jót tett. Az élet az emberek között zajlik, real life, kertekben, asztalok és ágyak körül. De akkor is az van, hogy N.J.E., és azért blogolok újfent, mert nem tudom magam érdemben momentán hol kikommunikálni.

Egyszer nézhető film, azért nem rossz. Főleg kinn a teraszon, vetítővásznon.

Sose olvassátok elalvás előtt a Jelenések könyvét:)))

A Noli előtti kanyar, balra a genovai öböl, jobbra a hegyek, balra még egy focipálya, a forróság, a menetszél, jaj, örök csodaszép emlék!

Az ügyeleten Pistit az afrikai doki látta el. Ő volt kinn anyánál az utolsó éjszakán, talán írtam is róla, hogy reggel fél ötkor, mikor kikísértem, a kapuban mennyire szívhezszólóan beszélt velem és arról, hogy a civilizáció átka, hogy az emberek már nem otthon, a családjuk körében halhatnak meg.

Ma ott az ügyeleten emlékezett arra az éjszakára. Annyira jó kisugárzása van, hogy direkt jól esett a mentőkre várva beszélgetni vele a rendelőben.

Kb. másfél év után tegnap éjjel lefekvés után megint megtámadott az a geci fekete ember, de hála, nem esett bajom. Ezt most senki nem érti, de fel kellett jegyeznem.

Régen úgy volt, hogy totál el tudtam magam állítani, társaságtól függően. Máshogy kommunikáltam a családommal, a munkahelyen, a férjemmel, a barátaimmal, az utcán az ismerősökkel, hivatalos ügyben.

Egy ideje figyelem, és amire olyan régóta áhítozom, valahogy kezdenek a dolgok összeérni. Sokkal-sokkal inkább önmagam vagyok mindenhol. Kezdenek eltűnni ezek a bizonyos pózok, de mindenképp az van, hogy nagyon sok feloldódni látszik.