Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

Pfú, nagyon rosszul vagyok. Küzdök az emlékezéssel. Kegyetlen. Minden kép, minden tekintet, illat, fény, jelenet itt van. Úgy tudok belenézni, mintha csak egy filmbe néznék.

Holnap lesz egy éve, hogy anya meghalt. Csak körülötte járnak a gondolataim. Azokat az egy évvel ezelőtti napokat élem újra, illetve nem. Látom őket a lelkiszemeimmel, de nem merem őket nagyon újra élni, mert félek a fájdalomtól. Így csak szimplán nagyon magam alatt vagyok. Meg valahogy összességében is, semmi sincs rendben.

Péterrel skype-olok, és olyan mondatokat írok neki, ami kb. a Cosmopolitan-ba mehetne: “A biztonság kedvéért legyen mindig megnyitva a fotója.”, valamint olyan vallomásokat teszek, minthogy “te nekem egy szellemi villamosszék vagy”. Csak benyomja a vigyorgó fejeket, mert klipet készít éppen. (Judit ekkor megsértődik.)

(Elég rossz nick egy salátának.)

Szóval: jégsaláta, uborka, fokhagymás crouton, egy kevés tökmag pesto, leöntve tzatzikis görög joghurttal. Magnifique. Hátha valamikor a távoli jövőben újra feléled bennem a Brie Van de Kamp-énem:)

Íme, a péntek este, és a szomszédaim megkapják az általam nyújtott koncertadagjukat.

Rég, rég, rég láttam annyira tökéletes filmet, mint tegnap. Igen, ez az “Ádám almái”.

“Az újnáci Adamot 12 hét közmunkára ítélik. A büntetést a jólelkű pap, Iván közösségében kell letöltenie. A csupa furcsa alakból álló társaság kíváncsian tekint a jövevényre, akinek célja felforgató jellegű - a paplak kertjének büszkeségét, az almafát veszi célba, almatortát akar sütni. Ám hiába Ádám eltökéltsége, az almafa termése ki van téve a madarak és a kukacok támadásainak, ráadásul villám is sújtja. Ivan úgy véli, az ördög packázik velük, Adam szerint viszont mindez Isten műve, hiszen a gonosz talán nem is létezik. ” - mondja a port.hu.

Én pedig azt mondom, hogy ebben a filmben minden, minden grammra pontosan ki van mérve, meg van csinálva. A fények, az arcok, a szimbólumok, a poénok, a dramaturgia, a mondanivaló, a sztorik, a helyszín, a teljes mondanivaló és cakkumpakk a HOGYAN. Hajrá skandinávok, csináljatok még ilyen filmeket!

Csak áh-áh-ozni tudtam, miközben ment a stáblista, és arra gondoltam, hogy igen, vannak még, akik TUDNAK eredeti filmet, sztorit kitalálni, azt meg is csinálni, mély dolgokról kiváló humorral mesélni, pont úgy, hogy a humor nem csapja agyon a lényeget. Sőt: megemeli.

Egy szó, mint száz: kötelező darab, és alig várom, hogy lássam az In a better world-öt, amit szintén Anders Thomas Jensen rendezett.

Én tényleg bírom a Nathalie Portman-t, de nem értem, ezért az alakításért miért kapott Oscart.

baileys.exe