Filmet értelmezünk Péterrel
(Madárperspektíva)

 ha Judit a kútba néz
Péter az égre száll
Péter legyen a sas
Judit ólommadár
Péter már alszik
Judit még gomolyog
a narancs film után

Naplóbejegyzés 2010. november 12. Az egész este Péterrel. Az, hogy gitározik én pedig nézem, hallgatom, és tátva marad sokszor a szám. Az élményt viszem magammal az örökkévalóságba. Azt is, hogy azt tudja, amit mások nem: szabaddá tesz és felszabadít. Tegnap is egy egész farkascsorda hempergett a szívemben.

Tegnapelőtt Cs. barátnőmnél aludtam, mert nem akartam itthon, egyedül. Nehéz idők jártak, Cs.-nál pedig olyan, mintha otthon lennék. Késő estig fenn vagyunk, beszélgetünk, aztán nagyon jót alszom, és olyan családi alom érzés, mikor reggel kelek, és Cs. mászkál, a fia iskolába készülődik. Aztán Cs. csinált nekem két szendvicset is, ami később az irodában megváltás volt. Vajas zsemle volt, benne házikolbásszal. És anyukaíze volt. És ahogy ettem, arra lehetett gondolni, hogy van, aki gondoskodik rólam, jaj, de jó, és nem voltam árva, az anyukám nélküli.

Amikor nyáron a kolléganőm az anyukája lecsóját hozta be ebédre, az nem volt könnyű nekem. De most erről nem is szeretnék írni, mert Cs. szendvicséről akartam.

Azok a pillanatok azért jók, amikor egy munkanap után, mindenek ellenére úgy tudok hazajönni, hogy kopog a cipőm, amit szeretek, mert ütemre, lendülettel lehet gyalogolni, és olyankor azt képzelem, hogy azért mégsem minden reménytelen. Aztán itthon, egy telefon haza, és simán kiütöttem a lelkemet a ringből. Lenne kedvem csomót írni, de inkább venni fogok egy papír alapú naplót, újra.

így vagyok én is:
mint ökörnyálba
ha könnyű pitypang tapad
mióta csontig rágtad magad
mint bamba cet halai seregét
gondolatban úgy hordalak
(és hány kacat közül szűrtelek)
adj hát valamit, bármit,
hogy szívemből ki ne szitáljalak

Az este az ikertesókámmal, annyira jó volt. Igaznak lenni, és őszintének. Mindent el kell veszíteni, tudom én, hogy végre megszülethessek. Csak olyan nehéz. Hajnali fél négyig sírtam a hatalmas ágyamban. Felkeltem, visszafeküdtem, zaklattak a gondolataim, izgatta szívem negyven cigarettám, meg más egyéb is, a fekete, minden. Svéd gyerekvers csúnya lánya vagyok.

Elfelejtettem már blogot írni, meg nem is szeretek, az életem az enyém, nem a wordpress-é.

Elég, ha ennyi vagy:
egy unciányi titok.

Álmodban van,
hogy néha rád nyitok,
s elúszom az idők
semmi-elejébe,
látom, szemedből
hozta színét a tenger.

Azóta is viszontszeret cserébe.

Minden szinten valami nagy-nagy fordulat kell. És ugyanezt mondja a rajzfilmes barátom is!:)