Magam alatt vagyok (kb. 10 méterrel).

Egyébként is imádom a spanyol filmeket, de ez a mai most nagyon megérintett. Van már vagy hat éve, hogy megkaptam a filmet, és még csak most néztem meg.

Ahogy a Szex és Luciában a halak, a tengerfü mutatta a lelket, itt az avar, a fák, a száradt falevelek és egy szarvas.

Kajti puszta jelenléte már egy olyan energiabomba nekem, hogy teljesen kifáradtam. A kis okosság ma megérkezett apukámmal, és annyira ügyes, hogy simán végigfeküdte az utat a kocsi hátsóülésén, négy órán keresztül. Nagyon jó, hogy most is itt horkol a lábaimnál. És apával este dvd-ztünk, és jahj, olyan jó volt, ahogy ott feküdt a kanapén, a nyakában Kajti, én mellettük….

Apa holnap megy is vissza, Pesten felveszi öcséméket, aztán Kajti marad, mert apa jövö héten Stuttgartba megy ismerösökhöz. Remélem, jót fog tenni neki. Sírdogáltunk együtt, és nagyon-nagyon nehéz neki otthon, egyedül.

És az orromba égett az öblítö illata, ami szállt, körbelengte anya ágyát mindig, és most ezt az öblítöt megéreztem apa ruháin, és hát…nagyon vegyes, mert jó is, ez az OTTHON illata, de a fájdalmas emlékeké is.

Remélem, sokat jön apa hozzánk, több napra is, mondta is, hogy tervezi, szépen bepattannak Kajtival a kocsiba, és itt is vannak, szobája van, wifi-je lesz, és fözöm neki a jó kis otthoni ízeket.

Olvastam egy versben, hogy “még nem volt ennyi karát a szívemben”. Jahj, de szép, de tudom, milyen is az.

Beindult a pályázgatás, meglátjuk, milyen sikerrel járok. Nagyon szeretnék már dolgozni, jó helyen, jó emberekkel, értelmes munkakörben.

És holnap jön apa ki Bécsbe, és jön vele Kajti is! Hurrá-hurrá-hurrá! Annyira izgulok, hogy szerintem nem fogok aludni egész éjjel (egyébként sem tudok aludni, ami baj…). Úgyhogy pörög az agyam ezerrel, mi, hogy, egy nap múlva ilyenkor pedig már itt fog feküdni a lábaimnál, és bármikor, amikor csak akarom, beleszippanthatok a füle tövébe, és lehet majd bújni, szeretgetni, sétálni!

Több csoda is történt anya halálakor, és utána is, ezekröl majd egyszer talán. De most hajnal van, nem tudok aludni, és valamit elmesélek. Anyának nem volt temetése, csak búcsúztatója, a csodaszép templomunkban. Minden, MINDEN hófehér volt, és mindenki csak egy-egy szál fehér virágot hozott. Nem temetés volt, fekete leplekkel, sötétséggel, hanem égi mennyegzöje volt anyukámnak. Ilyen formán, azt hiszem, nagyon szépen nyújtottuk át öt a Teremtöjének.

Még csak a pedagógus kórus énekelt. Ültünk a padban, hideg volt. Szemben velem anya fényképe, és a kis hófehér burok, ami porait rejtette. És akkor arra gondoltam: anyuci, remélem, itt vagy, de jó is lenne, ha üzennél. Aztán vége lett a dalnak, amit énekelt a kórus. Pár pillanatnyi szünet. És felcsendült egy ének. Az az ének, amit sosem hallottam, csak az elsö áldozásomkor, vagy ha mi énekeltük, amikor még ifjúsági misékre jártam, gyerekkoromban. De nagy kedvencem volt, Annácska barátnöm tudja, mert az albérletben néha gyereket játszva elénekeltem neki.

Ott volt a templomban Anna is, valahol mögöttem, a padokban. Szóval megszólalt ez a dal. És akkor tudtam: ott van velem anya, és ez az Ö ajándéka nekem, ez a lágy, elsimuló, megbékélö, egyszerü ének, amivel üzen, hogy akkor is a kislánya vagyok, ha már nincs itt. És akkor nagyon kellett sírni.

Megvan az a jelenet az Amelie-böl, mikor a csajszikából hirtelen egy tócsa lesz?

Down in Budapest

Mindenkinek nagyon ajánlom a pálferi-jelenséget:) Ö egy katolikus pap, fiataloknak tart elöadásokat, de elképesztö stílusban, szeretettel, HUMORRAL, vagánysággal.(Elöadásait az oldalán meg lehet hallgatni, érdemes idörendi sorrendben, mert egymásra épülnek.)

Aki olyan szerencsés, és pesti és kedd esténként ráér, menjen el egy elöadására, a Nemzeti Múzeum mögött, 20:15-töl, garantált energiabomba.