Címkefelhő: fásultság, türelmetlenség, csalódás önmagamban, csalódás, felborul, felébred, felocsúdik, alvás, szemellenző, manipuláció, fals, áltatás, önáltatás, visszavet, hamis hitek, szerepproblémák, szolgálat, kiszolgálás, megalkuvás, hitegetés, erélytelenség, simulékonyság, hamis alázat.
Mi lesz akkor, amikor a harag színtiszta energiáját nem élem meg, nem szublimálódik felfelé bennem, hanem se föl, se le, hanem csak ugyanazon a szinten valahogy átalakítás nélkül szétcsorog bennem?
Mi van akkor, amikor az ember azzal szembesül, hogy hazug? És nem mással, hanem önmagával szemben?
Mekkora akár fizikai fájdalom is lehet, mikor egy icipicit is meglátjuk a MÁZAT a lelkünkön, már pedig úgy, hogy eddig szentül hittük és hirdettük, hogy az a NEM MÁZ?
Jelent-e egyáltalán valamit az a hangzatos duma, hogy “légy hű önmagadhoz”? Mi a nagyobb bűn: magunkat vagy másokat áltatni, kiszolgálni, képet mutatni?
Valóban úgy van-e, hogy ahhoz, hogy valami megszülethessen bennünk, valami új, a régit földig kell rombolni? Mint ahogy a tejfog és a rendes fog sem férnek meg egy tövön? És sejtem, hogy valóban úgy van, de a félelem, ami ezzel jár, értelmes-e, van-e célja?
Ha minden csak tanulás, akkor mégis miért fáj, ha rájövök, mennyi mindent csináltam rosszul, vak vágányon? Miért nem inkább örömmel tölt el a jelen, hogy legalább MOST már kezdem látni?
Aki szerint minden a pénz, annak még nem volt soha elég pénze. Kihagyhatatlan állomás-e a csömör állapota?
És, a többiek azért nem szóltak, mert ők sem látnak, vagy mert annyira bölcsek, hogy nem avatkoznak az utamba?
