Már írtam róla, hogy mennyire lenyűgözött Méder Áron teljesítménye, és egész lénye. Megnéztem róla több interjút, a videóit, és valahogy fel kellett dolgoznom magamban a témát, így hát verset írtam róluk. Íme.

A Föld derekán

…volt, hogy delfinek hátán
olvadt szét az alkonyat
felkeresztelt arcomat
elette só, tengeri levegő
alattam tova ringott a bamba Idő

lelkem mint Isten az Ember előtt
úgy vetkezett
mikor az halat kagylót
még szűz cetet
készült gondolni a vak világra
és hallgatott –
nem szóltam én sem
kék ölében értek megváltó hajnalok

…majd’ ezerszáz nap lobogott szememben
bodros tenger
dombor óceán
vitorlám
bő szelet bújtatott
millió kagyló csikóhal
volt a népes nászmenet
míg végül
a planéta egy ingó fokán
én és jegyesem:
agg Carinám
egybekeltünk

- ránk kacsintott
a trópusi délután –

násztáncot jártunk
a Föld párolgó derekán

Anya megkapta Müller új könyvét, a Gondviselést. Tegnap éjjel elkezdtem olvasni, mert nagyon nem jött álom a szememre. Hát…Sajnos azt kell mondanom, hogy még harminc oldal után is - unalmas.

Mélyen tisztelem, szeretem Müllert, azért, aki, és azért, amiért sok-sok embert hozzá segített/elindított/továbblendített műveivel, előadásaival a spirituális útkeresésen. Viszont ez a könyv már önismétlés, és ahogyan az elején írja, miszerint öreg már, és nem szeret írni, jobban szeretné, ha már valami csoda módján tudása esszenciáját direkt át tudná ültetni másokba, érezhető is minden sorban. Meglátjuk.

(Azt hiszem, őt is bedarálta az Ipar; minden évben új könyv, mókuskerék. Igazságot nem lehet termelni.)

A mai 18 fokos verőfényes nap után megérkezett a nyári zápor is: dörög, villámlik, SZAKAD az eső. :)

Update: jégeső, 14 fok.

Még májusban, anya születésnapjára írtam ezt a verset:

az anyám, ha utánuk nyúl,
boldogan nyújtóznak a muskátlik,
- de hisz
egész lelke virágládákban virágzik -,
a balkonon árvácskát nevelget,
árvácskát, - önmagát,
s ha olykor a kétely
feleselget
is szívéből, őserőket őriz,
aztán új rügyet hajt ő is,
épp, mint kis fenyője, kiről
azt hitte, nyáridőre
mi sem marad belőle,
s most zöld hajtást bugyborékol,
mert Ilona mágiájára bókol

az én anyám
vadlepke-szépsége nyílik
minden cirmos amarílisz
roppanó kelyhében,
ő volt odúm életem
első negyven hetében,
de hőjét érzem
azóta is,
országhatárokon át,
benne sütkérezem,
tó-mosolyát
vértként hordozom,
s ki tudja, mikor máskor,
hány ezer alakban
osztoztunk már sorsokon

anyám,
lelked azúrszín szent ikon

* * *

Most pedig karácsonyra egy igazi, azúrszín szent ikont hozott neki a Jézuskánk. Körös Csilla festette, aki hihetetlen ikonfestő.

Minden nagyon szép és jó volt, de a legszebb az volt, mikor álltunk a fa körül mindannyian, és anyukám elénekelte az alábbi dalt, mert a nagymamám mindig ezt énekelte. Álltunk mindannyian, ő énekelt, mi pedig zümmögtük a dallamot, és mindannyian a könnyeinkkel küszködtünk.

Eljött a nap, mit várva-vártunk,
Az égen csillagfény ragyog,
Jézuska fáját ím’ elhozták
A halkan szálló angyalok.

Köszönjük neked, édes Jézus,
Hogy szíved minket így szeret,
S az angyalok dalával együtt
Dicsőítjük ma szent neved!

S ha elmúlik majd a karácsony,
Te akkor is maradj velünk,
Míg élünk, ezt a kis családot
Szeresd, ó édes Istenünk! 

Háromnegyed négy van, és eddig kreatívkodtam a konyhában:) Azt nem írhatom le, hogy miket, mert kedvenc unokahúgocskám is olvassa a blogot, úgyhogy kiderülnének számára meglepetések.

Mindenesetre mindazt, amit Csíkszentmihályinál olvastam a flow-elméletröl, azt most éltem is, mindösszesen kb. hét órán keresztül. Nagyon nagy flow volt, imádtam minden percét!

Nagyon jót vásárolgattunk ma, annyi kivétellel, hogy a Billa-ban muszáj volt majdnem hangosan kiabálnom, hogy megértse A., amit akarok. Nézelödtünk, és én, aki sosem adtam még ki pénzt csokira, vettem ma egy pisztáciás-vaníliás új fajta Milkát, és hát nem csalódtam.

Szakad a hó, és imádom. Szeretem azt a frissességét, a hangtalan dinamizmust, és a lelkem ilyenkor azonnal a Magas-Tátrába vágyik, lábamra túrabakancs, kamásli, jahhhj.

Ma 99,99 %-ban abszolváltam a karácsonyi bevásárlást. Nézelödtem üzletekben, és hát, hiú nöi lelkem vinnyogott rendesen, mert annyi, de annyi minden szép holmit tudnék venni (lepusztult) magamnak, hogy csak na, de hát még mindig nincs állásom, így aztán keresetem sem, úgyhogy a nöcis öltözködés felejtös.

Anya meg nyügös volt, mert a karácsonyi takarításon, sütésen-fözésen görcsöl, mert, hogy szegénynek alig van ereje, és hogyan lesz minden megcsinálva stb. Én is nyügös voltam a több órás caplatás után, karomban izomláz a több kilónyi fürdösótól, úgyhogy nem volt egy emelkedett csevegés a mai esti telefonálás.

Lesz, ahogy lesz. Valamikor csak lesz munkám, csak lesz pénzem és pár év után újra felöltözhetek. Addig még ajánlott lenni lefogyni is. (Hajh, régi szép idök, amikor csak úgy vettem a ruhákat, fehérnemüket magamnak…)

Azt azért nem bírtam ki, hogy ne vegyek egy fülbevalót magamnak (ára: 1.- azaz egy euró). Egyébként mindenki vásárol, és az ötven eurós fürdököpenyeket gondolkodás nélkül vágják be a kosárba. “Vapppééssszarásig” - ahogy Annácska mondaná.

Citrompucolás közben hallgattam a Kossuth rádióban egy riportot a modernkori “remetékröl”. Direkt teszem a szót idézöjelbe, mert az emberek, akikröl hallottam, nem igazi remeték; vannak társas kapcsolataik, viszont valamilyen formában kiléptek a mókuskerékböl és máshogyan élik napjaikat, mint az átlagember. Azért blogot írnak, íme itt van közülük kettö:

Csoma szobája

Zebegényi remete

Mit látok, amint kinézek az ablakon? Szüntelenül esik lassított felvételben a hó:)