Valahogy rám tört a kibaszott szorongás, több okból kifolyólag is, de most kicsit olyan érzésem van, hogy úristen, vasárnap este van, egy szót sem tudok, és holnap reggel nyolckor szigorlatozom a teljes német irodalomból. A miérteket majd később.

Meg egyáltalán. Idegesít sok minden, a hangulat (az anyámé) leginkább, hogy állandóan rejtőzködnöm kell (?) a saját érzelmeimet, elgondolásaimat illetően, mert mindig a mások az okosabbak. Meg a nagy f***t. És amikor ebbe belegondolok, nagyon rosszul tudom érezni magamat, mert akkor olyan dolgok, amiket elfelejtettem már, kiderül, hogy mégsem.

Itt van például ez a cirkuszolós, hazaköltözős téma is, na azóta ilyen velem, és nagyon nem csípem, hogy rajtam tölti ki a nemtetszését, ahelyett, hogy valami finomságot érzékeltem volna, hogy na te hülye, és elmeséled, hogy hogy is érezted/érzed magadat? Á, semmi, csak a felülről észkiosztás. LETT VOLNA, csak most az egyszer a sarkamra álltam, és kuss volt. Igenis tessék figyelembe venni, ha NEKEM nincs kedvem valamiről beszélni. Ez nem iskolai számonkérés! Csak ezzel együtt az van, hogy átvált(anak) ellenségesbe, és nagyon az eszemnél kell lennem, hogy ezt felfogjam, és ne haraggal reagáljak én is.

Másrészt volt ma egy nagyon kritikus helyzetem. Elmentem vásárolni a Spar-ba, és mit ad Isten, ki kószál ott az ügyeletes barátnőjével? Az unokahúgom volt pasija, akire olyan szinten be vagyok pöccenve, mint a kurvahétszentség, mert azon túl, hogy az unokahúgommal, akit imádok, egy nagy szemét-rohadék volt, velem is rendesen kibaszott, gyakorlatilag mindenemet feltörte, elrontotta stb. Na már most ott sétált, vigyorogva az öntelt pofájával, és én először megrettentem. Mert pontosan olyan volt, mintha a betörőm jött volna velem szemben. És gondolkodtam is rajta, hogy fogom magam, és jó gyorsan kihúzok a boltból, de aztán meggondoltam magamat: minek is ÉN érzem magamat kellemetlenül?! És sétáltam szépen a kosarammal, de persze kerülte a tekintetemet a kis rohadék. És ettől olyan mérges lettem, olyan féktelen vad düh, sőt, GYŰLÖLET öntötte el minden sejtemet, hogy az arcom lángolt, és úgy éreztem magamat, mintha 42 fokos lázam lenne.

Mentem, toltam a kocsit, és nagyon erősen kellett arra koncentrálnom, hogy egy óvatlan pillanatban nehogy olyan rosszat bekívánjak a kis köcsögnek, hogy amint kilép a boltból, felkenődik egy kamion elejére. Olyan szinten kifáradtam ebben, hogy utána a parkolóban percekig csak ültem a kocsiban, és néztem magam elé.

Mert a rossz ugyanúgy visszaszáll az emberre, mint a jó, és nekem ne legyen semmi rosszam emiatt a legalja ember miatt, megkapja ő az élettől, ami jár neki, nélkülem is.

Szóval nagy lecke volt ez nekem, mert tényleg, olyan méretekben jött rám az erő, hogy bekívánok neki rosszat, hogy ilyet még sosem éreztem. De végül mindketten megmenekültünk.

Amikor majd megszületik a gyerekem, az első videó, amit készíteni fogunk róla, és szétküldeni mindenkinek, az első fotókkal, és amit még a youtube-ra is fel fogok tölteni, na az alatt ez a zene fog szólni. Így legyen. Ezt pedig a megpróbáltatások után, egyedül, a kórházi ágyban.

Szerintem én alapból kicsit hobbitos vagyok, de amúgy pedig az is szeretnék lenni. Ez alapján milyen tök jó lehet nekik:

szólj hozzá: A Gyűrűk Ura I. - 01

“- Na de mit csináltál az előbb???!!!
- SzoMMMpolyogtam….”

(Azért látjátok, hogy mennyire megárnyalták az arCoCkáját a lelkének megfelelően?:)

Öcsém barátnőjével voltunk együtt “shoppingolni”, és imádtam az egész délutánt, hogy mindenre volt idő (nem sürgettek a férfiak), minden ruhát ki lehetett csacsogni, és ráadásul tök jól vezettem, minden félelmem elillant (de mikor?), és úgy szeltem az utat, mint kés a vajban, vagy izé, szóval nagyon locker-laza-dögös volt. Talán azért is, mert nem minden nap vezetek csúcs szupi őszilomb-szín harisnyában, rakott farmerszoknyában, nyakamban őszilomb-szín csodaszép sállal, áh, olyan boldog vagyok:) Mindig csinos szeretnék lenni:)

Pihen. Illetve pilled, fekszik. Oda megyek az ágyához. Arcáig magára vonta a takarót, csak az arca olyan bordó, mint egy cékla, és a kis pelyhes, sima feje…Látom rajta, hogy teljesen szétdolgozza a szervezetét a kemó, és mélységesen szomorú, és nagyon fáradt nem csak a teste, de a lelke is. Sírt a kórházban is. Hogy mivé lett. És mikor a nővér kérdezte, dolgozik-e, és pityeregve mesélte, hogy ez az első tanév, hogy nem. Iszonyatos volt, és ilyenkor, mikor egyedül vagyok már éjszaka, akkor nehezedik rám igazán, hogy nagyon-nagyon sajnálom:( És, hogy mennyi mindent nem beszél ki magából…

Miután megnéztem a zárórás beszélgetést Méder Áronnal, és nem csalódtam benne, sőt, sokkal terjedelmesebben is hallgatnám külső-belső élményeit, ezért hát írtam neki egy mailt, amiben elküldtem neki az alábbi dalt. Szerintem mélységesen szépen van megfogalmazva benne a hajózás-, és tengerszerelem.

Hajózni kell

Update: Már válaszolt is, és tetszett neki nagyon:)

Már sötét volt, és langyos az idő, és átugrattunk az árkon, és beálltunk a nagy fák lombja alá kedvenc unokahúgommal és ott lelkiztünk. A közvilágítás pont annyira volt kevés, hogy úgy nézzünk ki, mint valami kékesfényű phantasy-jelenetben, és ott akkor nagyon jól éreztem magamat. Jó volt nyíltnak lenni, érezni, hogy unokahúgom ÉRTI, amiről beszélek, megértő volt, és persze szokás szerint gyönyörű.

És a kezemben három kötet gyűrűk ura!:)

- Na, azt mondta, nyitva van a méhszáj, és, hogy nagyon veszélyes, és ne éljek szexuális életet egy ideig. Kérdeztem, az mit jelent. Mondja a doki, miért? Hát mert elég sűrűn izé, érted, de aszonta, bazmeg, hogy három-négy hétig… - hallom a női hangot a folyosón.
- Három-négy hét? Hát baszki…. - válaszolja a férfihang.
- Jó napot kívánok, doktor úr, most akkor pontosan mi is van? - vált a női hang alázatoskodóba.
- Az van, hogy a méhszáj nyitva van, és fennáll a veszélye, hogy fel kell vágnom a hasát, és akkor az végzetes a terhességre nézve - hadarja az orvos.
- Aha, értem…na és akkor mit is tetszett mondani a szexuális életről? - emeli a hangját a nő.
- Hát azt, hogy mellőzzék, kérem, a magzat érdekében, olyan három-négy hétre . Közösülés nem lehet, oldják meg máshogy - felel az orvos.
- NAAA?? HALLOTTAD?? MEGJEGYEZTED???! - zárja rövidre a nő a párbeszédet a folyosón.

* * *
Mondaná a német: Ohne Worte…

“Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyerte az idei Nobel-békedíjat. Az indoklás szerint Obama a nemzetközi diplomácia és a népek közötti együttmûködés terén kifejtett rendkívüli erõfeszítéseiért kapta a díjat. Obama azt mondta, meglepte a döntés. A 2009-es békedíjnak 205 jelöltje volt.”
(forrás: origo.hu)

Mit mondjak, engem is meglepett. Ez ugyanaz az Obama, aki csak úgy tolja a katonáit Afganisztánba? És akinek még mindig nem sikerült leállítania a Guantanamo-ban zajló ügyleteket?