…és azon agyalok, hogy annyi kibaszott csoda van a megismételhetetlen-egyszeri életek vonulatában. Floating-floating.

Ó, élet, ó, mi magunk. Ha levenném a fülhallgatót a fejemről, már csicseregnének is a madarak. De kell a zene, kell egy beöntés, még mindig, kifogyhatatlanul a lelkemnek, ennek a tátongó fiókának, aki telhetetlenül vágyik arra, hogy repüljön.

Mennyi mindent viszek majdan magammal. Dallamokat, illatokat, érzeteket, egyedüli pillanatokat, amikor összeértem a mindenséggel, és nem uraltak el szerepek, konvenciók, klisék. Vinni fogom a kertünk zörejeit, csókok lenyomatait - nem a számon, de idebenn, a lelkemen, egy embert, aki kegyes volt felém, és most még jelentéktelennek tűnő momentumokat.

Délután elnyomott az álom apám ágyában. A Föld egy másolatában jártam, az ÁLOM-ban, ahol csakis szinte teljesen lecsukott szemmel lehetett járni. Minden ugyanolyan volt, mint itt, csupán a szemeinket lehetett alig felnyitni. Tévelyegtem, bolyongtam abban a házban, ahol felnőttem. Érzékeltem, hogy ott bolyong nagyanyám, nagyapám, dédszüleim, mind, akik megfordultak azok a falak közt, és nem értik, miért olyan rideg az egész. Egyedül én kapisgáltam magán-világomban, hogy az ÁLOM-ban járok, ahol semmi tudatosság nincs, csupán tapogatódzás, és kegyetlen volt a létezés. Próbáltam kiszabadulni, de csakis A. telefonja rántott ki abból a káprázat-világból. Most is borzadok, ha visszaidézem az ott átélt érzeteket. Nincs nagyobb kincs a szabadságnál, tudatosságnál.

Nézzétek 1:39-nél ezt a tétova, ismerkedő csókot. 

Van egy olyan jófej unokaöcsém, aki ezt lejátszotta a gimis iskolarádióban, a papának.

Na most, pár rendszeres olvasóm, néztek, mi?:)

Volt idő, mikor szerelemből kifolyólag a keceli és egyéb diszkókban reggelig táncoltam, és leugráltam magamról vagy 3 kilót, és boldog, teljesen hülye gimnazista voltam:))) És ott csókolóztam életemben először J.-val, bezony!:) Ma már röhögünk rajta:) Történelem órán leveleztük le a történést. Hihi:) És kurvajócsaj voltam a kis feszülős farmerruhámban:) Generation of the future, seee’ya!Beálltam, asszem:D

Gyakorlatilag bebasztam berúgtam. Na de mentségemre szóljon, kurvára izgultam anyukámért, és nem vagyok rendszeres alkoholfogyasztó. Szóval nagyon izgultam, mert egy elég fájdalmas vizsgálati módszert helyeztek kilátásba nála, de én kineveztem magam a személyes kabalájának, és hazautaztam, hogy vele legyek a félős pillanatokban, mert megígértem magamnak, hogy bármi van, mellette állok, és mellette is álltam, és mégsem volt a fájdalmas vizsgálat! Volt ám izgulás, de Juditka erős, és jól tud varázsolni! És anyukámat végtelenül szeretem, és nem hagyom, hogy kínokat álljon ki, épp elég szarban volt már része.

De mikor így este egyedül vagyok a lányos szobámban, akkor most mindig lecsengetem az izgulós, koncentrálós napokat, és most meg vettem ezt a rosé-t, mert megkívántam, és jött Sanyi msn-en, és előjöttek az elbérletes emlékek. És muszáj lecsengetem.

Azt kérem az Univerzumtól, hogy anyám még nagyon sokáig éljen, jó állapotban! Nagyon megérdemli. Képzeljétek, június 5-én kitüntetik. Ő lesz az év kiváló pedagógusa! Már nagyon régóta várom ezt az elismerést anyának. Ő valóban ízig-vérig pedagógus. Az élete a hivatása, és végtelenül büszke vagyok a szaktudására, a munkamoráljára és az emberségére. Ki tenne olyat, kiben rejtőzne annyi erő, h. a kurva kemó után másnap bemegy dolgozni?

Akik olvastok, gondoljatok rá (ránk) június 5-én.

Kell a lelkemnek a kisülés. A tudatos múltidézés, a visszahelyezkedés abba a lábnyomba, ami én voltam egyszer, de nem egyedül, hanem másokkal, együtt. Feleleveníteni az együtt-érzéseket. Rose-t nyitottam, és a fülhallgatóban kakaón szól egyik zene a másik után. Volt a fülemben-lelkemben már zúzós albérletes buli, volt hóbanjárás Imivel a Mecsekben, előttünk fiatal Kajti kutyámmal, akinek hasáig ért a hav, és másnapra húzta a lábát, mi meg Imivel a friss sült házikolbászt ettük. Volt Döndövel autózás M. felé, csorgás-dölöngélés az úton, miközben Döndö oldalról rám néz, és úgy énekli a számot, hogy közben az arcocskámba csíp (mert még szeret). Volt céges buli a munkásokkal, mikor a porond közepén csak én meg a Lizi táncoltunk. Sovány voltam, kinn voltak a csontjaim a nyakam alatt, és barnára perzselt, és csupa várakozás A. kapcsán. És volt megintcsak albérletes buli, részegen, hajnalban, ahogy Áginak énekeljük ezt, és kurvára leszartunk mindent, csak ott voltunk, és azt hittük, hogy mi már nagyon.

“Az idő, a néma folyó mindent elmos, de álmodni jó.”

Aztán szép lassan a rosé-mmal egyszercsak kisülök, sűrű sóhajtozások közepette, az Attila már úgyis aszonta, hogy még mindig terjengős vagyok, hát így van, csak tőle ezt hallani, ez késszúrás a szívbe, ez ruhaszaggatás, akasztott ember, úgyse tudja senki, miről beszélek, hát ez Beaufort, my darling, the good old-fashioned life of our lifeline, whatever.:)

“De a csillagképeket akkor ki érti meg? Mivan? Már a galambok se repülnek…Mi vaaan, a galambok se repülnek…oooohhhhhh… hát hogy repülnék én, kinek szárnyai soha-soha nem nőttek?”

Jaj, mennyi minden van. “S itt állnak körben a gyermekek, kiáltani ezért nem lehet, miért zavarnánk pont mi meg, ezt a legszentebb ünnepet? Ahogy égnek a gyertyák, én is elégek.A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet…Már azt is eltűröm, hogy a lelkem lásson téged, nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más. Én is beálltam, és beállsz te is a sorba, hogy ki melletted áll, annak fogd kezét…Nem kell felelni senkiért, a véletlen könnyekért….Hogy egy évben egyszer boldogok legyünk.Miért, miért nem lehetsz itt közel? Te messze vagy, nem érlek el. Ahogy égnek a fények, én is elég, ha nem lehetsz, miért nem lehetsz most közel?”

Mondom, az egész lényege az érzelmi kisülés, megcsinálom magamnak. Fekszem az ágyon, juhéj! Kocc, gyakorlatilag kezdek becsiccsenteni:) Ágyba bújtunk, és gyártottuk sorban az álmokat, hihi:) És én eljutok mindenáron, oda, ahova te nem viszel. Hihi.Mint a trópuson, dél felé, mindent levettél:)))) Menj és sose állj!:)

Carpe Diem: Álomhajó. Csak klikkelgetek az ajánlatokra a youtube-on. Nyaralni visz az álomhajó:) Hát ha meg is tudjátok, hova…:)

Baby Sisters: Szeresd a testem baby. Mindent megbocsájtok magamnak, tekintve, h. erősen spicces vagyok. Erre a számra is mulatott Juditka a Jobb Mint Otthonban, ihajcsuhaj. Akkor is már mindegy volt…Később az albérletben is, Chunika nagyon jól táncol, csak jönne már ki a szemétje hozzám Bécsbe.

De kellene most ide Sanyi, Évi és Ágimági! Harmichat-fokos lázban égek, s te nem ápolsz anyám. Ettelek volna meg! Évi elszavalná. Rááááád gondolok, állok egy bárpultnál. “Das waren Zeiten!”

Aki ez a poszt után elítél, azt életem végéig meg fogom vetni. (A duma Imitől, hihi:)))) )

Amennyire ódzkodtam évekig Szabó Magda könyveitől, (és most nem holmi pöttyös könyveire gondolok), épp annyira volt a “Régimódi történet” (a második szabómagdám az “Ajtó” után) végtelenül kellemes csalódás.

Szabó Magda pontosan azzal a latinos műveltséggel ír, ami olyan ritka manapság már, és ami az én ízlésemnek egészen mámorító. Írástechnikája, tehetsége isteni kegyelem és áldomás: bármennyire is figyeltem mindvégig tudatosan, hogyan is képes ennyire gördülékenyen, színesen, fordulatosan szőni a történetet, sehol sem tudtam nyakon csípni egyetlen mesterkedést, technikázást. Aztán rá is jöttem, miért. Egyrészt, mert ő valóban ÍRÓ, másrészt, mert a nyomtatott betűk saját lelke-szelleme akadálytalan csatornázásai. És ez manapság nagy ritkaság.

A Régimódi történet az írónő édesanyja, Jablonczay Lenke életét meséli el - így áll a fülszövegben is, de ez nem teljesen igaz. Persze a könyv jó kétharmadát a sanyarú sorsú, de kivételes tehetségű és szépségű debreceni lány krónikája teszi ki, de Lenke életútja mellett ugyanennyire érdekes (ha nem érdekesebb, és főleg izgalmasabb, pikánsabb és szenvedélyesebb) Szabó Magda anyai nagyanyja, Gacsáry Emma élete is.

Röptető és addiktív a sztori, ami a múlt század eleji Debrecenben játszódik. Ennyi fordulat, ennyi emberi sors, dráma, amit Szabó Magda felvonultat, szinte hihetetlen. Többször elgondolkodtam, az írónő micsoda ősei által nem elvarrt sorsfonalat hordozott magában.

A regény három kiemelkedő női alakja a Rickl Mária, “kalmárlány” (Szabó Magda apai dédanyja), Gacsáry Emma (az írónő anyai nagyanyja) és Jablonczay Lenke (az édesanya). Mindhármuk kap hideget-meleget a nagyszájú író-utódtól, de mégis azzal a varázslatos mágiával, független szemlélődéssel, hogy jó és elhibázott lépéseik ellenére is, végül mindegyiket csakis szeretni-szánni tudja az olvasó. Mert e három női alakban a női lét egész spektruma felviláglik.

A kalmárlány erős kezű irányításával és alig-alig felvillanó lelkével a mai emancipált nő előképe, aki miután elbukta férje vagabundisága miatt teljes és tetemes örökségét, maga veszi kézbe egész családja sorsát, a férfiaktól elfordul, azokat csak megbízhatatlan kanoknak titulálja, és szigorú etikett szerint felnevel pár leányzót.

Gacsáry Emma, a szintén jómódú és bámulatos szépségű Jablonczay-feleség maga a femme fatale, aki körül mindig izzik a levegő, és ösztönös mohósággal éli teste örömeit - nem törődve azzal, hogy így a Jablonczayk szemében örökre ő lesz a mumus, a romlott, erotomán asszonyság. Ki is tagadják, anyósa, a kalmárlány végül kijátssza minden módon, lányát, Lenkét elveszi tőle, és Gacsáry Emma élete végén morfiumon élő roncsként hal meg, úgy, hogy lánya mindvégig abban a tudatban éli életét, hogy ledér anyjának nem kellett.

Jablonczay Lenke egy Árvácska. Végtelen hányattatott gyerekkor után, örökös nélkülés, lenézés (”ennek is a Gacsáry-vér folyik az ereiben…”) után végül csak feltündököl: debrecenszerte ismert mindenki előtt, micsoda jó úszó, micsoda zongorista, és írótehetség. Örök-irracionális szerelme József iránt sosem teljesedhetik be - épp sorsa, háttere miatt - hol romlott múltja, hol gyermeke miatt nem veszi feleségül a - szerintem - jellemtelen, pojáca “úriember”. Marad hát Majthényi, az első férj és egy elhibázott házasság, majd a Leksi, Szabó Elek, a néhai írónő édesapja, kivel viszonylag szép életet élhetett.

 Jablonczay Lenke életében két fontos és tanulságos vonulat is van. Az egyik a valláshoz való viszonya. A Gacsáryak kálvinisták, a Jablonczayak hithű katolikusok. Miután kalmárlány-nagyanyja veszi át nevelését, Lenke átkeresztelkedik (dühből is, kálvinista anyja iránt), és apácák közt végzi iskoláit. Valójában azonban független mindeféle istenkedéstől.

A másik vonulat, a tragikus, a testi szerelem kérdése. Lenke gyerekkorától azt hallja, nagyanyja attól retteg, mikor ütközik ki a világszép lányon anyja falánk gacsáry-vére, így egy alkalommal Rickl Mária arra kényszeríti a kislányt, nézze csak végig, mint bagzanak a macskák, hát tudja meg, ezt akarják a nőktől a kanok. Ez sosem múló traumát éget a Jablonczay-lány lelkébe, és mindvégig undorodik a házasélettől.

Vannak még igen összetett személyiségű mellékfigurái a családi legendáriumnak. Ott van például az egész Jablonczay-férfivonulat, az Átkozódó (a kalmárlány férfiasságában porig alázott férje), Junior (Gacsáry Emma férje), a költő-mindig-szerelmes-széltoló, aztán ennek húga, Gizella, akit a család csak Melindaként emleget, akiről mindenki azt hitte, vénlányként hal meg, míg aztán egy nagy csavarral Lenke első férjével, Majthényival esnek szerelembe egymással, megkönnyítve ezzel Lenkének a válást. Aztán a teljes Bartók-ház, a maguk óvó-gondviselő lelkületükkel, estélyeikkel, zsúrjaikkal, ahol csak franciául szabadott beszélni, vagy maga Leksi, Szabó Magda apja.

Sorolhatnám még, annyira hétszínvirág-mese a Régimódi történet, mint egy mai szappanopera. Külön értéke a regénynek, hogy a családi történetbe rendszeresen beleszövi Szabó Európa történelmi eseményeit, így ez a példátlan história nem csupán egy debreceni család karcolata, hanem egyben izgalmas korrajz is.

Édes-bájos kertecskémben, tűző délutáni napsütésben olvastam ki a könyvet, és ha A. nem feküdt volna tőlem két méterre a nyugágyban, hát sírtam is volna a végén, olyan felkavaró, megható, és dús Szabó Magda “meséje”.

Egy újabb meghatározó könyvvel beljebb.

Ha olvasol, leginkább neked írom ezt a posztot:) Ugyanis, rá vagyok per pillanat kattanva az univerzális-kurvajólvagyok-zenékbe, és az alábbi számról jutott eszembe, ahogy eccer nálad, kislakásodban, tárt ablakoknál valamelyik nyáron, én épp átutazóban, de nálad, ezt hallgattuk, és a vastag falak visszadöngték a dalt, mi ültünk a konyhaasztalnál, az udvarról dőlt be az évszázados falak hűse, nedvesszaga (amit én úgy szeretek), szívtuk a cigit, ittuk a pepsicocacolát, és egyszerűen tök jól voltunk.