Valószinü, hogy a hastáncnak és a funky aerobicnak tudható be, de tegnap reggel olyan erövel keltem, mint már nagyon rég. Minden ment egy karikacsapásra, és a testemet nem mint valami súlyt éreztem, hanem szinte repültem az utcán is, mikor bevásárolni mentem. Ennek örömére lenn a pincében, ami A. fotóstúdiója, de a fehér háttérre kiválóan lehet vetíteni a projectorra, ki is vetítettem magamnak a norbit, és tegnap is volt egy óra tornám. És nincs ma sem izomlázam! Emellett hétfön megkezdtünk egy méregtelenítö programot is, szóval nagyon ott vagyunk.

A. egy egyesülethez ment fotózni, akik nyílt napot tartottak. Én is vele tartottam, így délután kettőtől este hétig résztvettem egy japán gyógyító meditáción, egy órát hastáncoltam, és végén paprikavörösre izzadtam a funky aerobic-on:) Nem is tudom eldönteni, mi tetszett a legjobban, de azt hiszem, ez a táncos aerobic. A végére egészen felszabadultam, és kurva jó volt tekeregni, táncolni és tornázni egyben.

Az maga a csoda volt, hogy kifelé jövet a Mediterrano-ból kik ülnek az ajtónál? Hát Sanyi és felesége:) Nagyon-nagyon boldogan huppantam vissza hozzájuk. Ök voltak az este fénypontja. Összefutottam, tök véletlenül a barátaimmal, juhhéj!:) Lélegeztem, ujjongtam, barátaim, földijeim, mint a testvéreim, most már Sopronban is otthon vagyok.

Úgy döntöttem, felszabadítom magam. Csak tudnám, miért. (Mosoly.) Hát mert jó. Mert amikor bizonyos zenéket hallok, akkor lélekben felöltözöm. Vagy levetkezem. Neki vetkezem a lelkemnek. Megadom magam a szívemnek, és egyébként is, olyan jó napom és estém van. Újra rájöttem, mennyire gazdag vagyok, és mi mindent sikerült már a szívem kaptáraiba összegyűjtenem. Mennyi kis rés van benne! Nem győzöm tömködni! Hogy lehet suhanni rá, mi? Pont ahogy a függöny ingerli a padlót. Vagy a versenytáncosok szoknyája angol keringőnél a léget. Dölöngélni, ingadozni a boldogságban. Ringani jobbra, balra, kis szünet, új takt, előre, hátra. Az a pillanat, mikor az előréből hátra lesz. Hol feléd, hol felém. Hol beléd, hol belém. A lehelet, az nagyon fontos. Nem lehet a másik leheleten kívül. Legyen enyhe alkoholgőze, mert az ilyenkor bódít. Engem. És, hogy a szemed ne eressze a szememet. És a comboddal furakodj a combjaim közé. De épp csak annyira, hogy jelen legyen az a comb. Ne túl erőszakosan, de legyen odatéve az a comb. Hogy féljek tőle. Hogy rettegjek a boldogságtól. A gerinc egyenes. Bele ne rogyjunk a ritmusba. Közben arra gondolok, hogy olyanok vagyunk, mint a tölgyfák. Áramlik bennünk az élet. Fel a fejünk búbjáig, a hajszálak párkányáig. És a meredésben látom is a sejtjeinket. Letagadhatatlan. És tényleg. Belemeredni a mozgásba, nem is szabad ezt máshogy. Egyhelyben állva. Jobbra, balra. Feléd, pillanat, felém, pillanat. Ez a hinta. Az ütem, ami hipnotizál. Aztán a hegedű megengedi pár pillanatra, hogy elnyúljunk az odaadásban. És mikor láláznak? Akkor ismerik be. Akkor. Ezidáig végig rejtőzködnek. Egymás elől. Kilesnek, de rejtőzködnek. Mert rettegnek attól, hogy egybe kell menni. (Pedig már rég együtt vannak.) Aztán lehullunk az őszi avaron.

Alszanak mind. Szunnyad a ház, egyedül én csattogok a klaviatúrán. Elmegyek pisilni, fülelek. Mind álomban. Alszanak a félelmek, az aggodalmaik. “Az emberek feldöntve, és vakon, vízszintesen feküsznek, s megforduló szemük kacsintva néz szét ködébe csalfán csillogó eszüknek, mert a mindennapos agyvérszegénység borult reájuk. Mellettük a cipőjük, a ruhájuk…”

Alszanak. Én nem tudok. Mostanra kezdek lenyugodni, kisimulni. És őrzöm az álmuk. És eszembe jut, hogy régen, mikor a mama mellett virrasztottam, hogy kívántam, bárcsak ez a gondtalanság, az egyenletes szuszogás, a fájdalomnélküliség, az alvásban simára ernyedt arcvonások átemelhetők lehetnének a nappalba. Hogy egyszer úgy ébrednénk, hogy az alvás öntudatlan békéje honolna mindenkin-mindenkiben. Mert éjszaka nincs veszekszés, nincs adósság, hangos szó, türelmetlenség. Csodára vágyakozom.

Ilyen lenne, mikor. Víz lecsorgása a lefolyóba, lassított felvételben. A bor, szétfutva a váll ereiben. Mikor még csak gondolatban csúszott le a bugyi. Amikor már elhiszed, hogy most meg fog történni. A pillanat, mikor elhiszed, a legszebb vagy. De akkor is, mikor elgyötört vagy, és süllyedsz bele abba az álomba, amiért egész nap imádkoztál, hogy megálmodd.

Megjártuk ma a Vargha Intézetet. Fogalmam sincs, hogy hogyan dönt anyukám. Három hónapig, heti három alkalom. Mindez olyan ca. félmillió, benzinköltséggel, úgy, hogy 180 km-re laknak Budapesttől. És elsősorban nem a távolság ugye a legproblémásabb. Nagyon kimerítő nap volt, fizikailag, és lelkileg egyaránt. Magamra csuktam a szobaajtót, és megint jól kibőgtem magam.

Néha nagyon félelmetes az élet. És én nagyon tudok félni. És anyáról nem is beszélve. Apám is idegesített, nagyon kellett uralkodnom magamon sokszor. Szétfeszülés van.Nem hagyhatom el magam. Az anyám erre a példaképem. Ha ő nem, akkor én meg főleg nem.

Aztán este tízkor, mikor hazaértünk, konstatáltam, hogy nulla kaja van itthon, így kenyércsücskét ettem hagymával, ami még rá tett az alaphangulatomra.

De vissza a Vargha-hoz. Nagyon kedvesek és okosak voltak. Nekem újat gondolkodásban nem mondtak, inkább anyámnak volt egy igazolás, hogy nem vagyok egy teljesen tébolyult lény. Számomra teljesen látható a tanulás, a lecke anyám betegségében. Igenis, el kell indulnia a tudatosság útján. Hogy a gondolatai teremtődni kezdenek. És nem véletlenül vagyunk anya és lánya.

Aztán írtam egy mailt G-nak, amit már régóta akartam, és kellően felpaprikázott hangulatomból adódóan össze is csaptam neki, aztán sírtam MSN-en a Sanyinak, majd a Geert-nek is. Ezután megbeszéltük, hogy együtt kell majd kempingezni a nyáron. Végül írtam a két barátnőmnek, hogy dacára annak, hogy mindenki éli az életét, a bajait, kurvára hiányoznak, mert gyakorlatilag nulla a kommunikáció köztünk.

Vargháéknál megtudtam, hogy az okosok dacára a napot fehérjével kell kezdeni, nem pedig gyümölccsel, sem pedig szénhidráttal, mert mindkettő rongálja a májat, ugyanis megvan, hogy mikor, hánykor mit dolgoz fel a máj, és szeressük már a szervezetünket. Az is egy hazugság, hogy este már nem szabad szénhidrátot enni. Közlöm, pont akkor kell! Norbi-fan-ek, 90 napos fogyókúrázók, ehhez mit szóltok? Szinte nekem is hihetetlen. Hogy fogok én így lefogyni? Kár, hogy a stressz, az ideg engem nem zabál. Helyette én zabálok. Habár. És még egy utolsó okosság. Tessék mindig este tíztől reggel hatig aludni. Hagyjuk a sejtecskéinket regenerálódni. Mondom ezt én, aki ha Bécsben tartózkodik, hajnali 3-kor, 4-kor megy ágyba, és 11kor kel. “Fuck the turnament?” (Lebowski)

Kóla, cigi.

Lentebb olvasható, hogy azért nem volt egy könnyű napom, meg egyáltalán. És akkor ezt kaptam, Tyttö-től. Potyognak a könnyeim:) Tyttö, nagyon köszi!

Egyébiránt, a film minden felnőttnek kötelező. Ha valahonnan lehetséges a szeretetről tanulni, akkor hát ebből a filmből.