Most fedeztem fel, hogy Müller Péternek új könyve jelent meg, juhhéj!
Az író pár szava a könyvröl:
“Valahol azt olvastam, még gyerekkoromban, hogy az Isten minden ember születésekor egy színes kövecskét ad neki, ami őrzi az Ő magas származásának emlékét, és lényének, mint teremtménynek minden titkát.
Magyarul úgy hívjuk igazi valónkat, hogy ÖNMAGAM. Azért jó ez a szó, mert benne van a MAG. Lényem magja. Ez vagyok Én. És leszek ÉN - ha emlékszem “magamra”, s ha kibontom azt, amit “önmagammal” hoztam. Minden kövecske más. Ahogy nincs a fán két egyforma levél, úgy nincs két egyforma ember sem. Minden Varázskőnek egyénre szabott, titkos kódja van. Csak az tudhatja, aki kapta. S talán az, aki ebbe az isteni titokba belelát, s meg tudja fejteni az üzenetét. De ilyen ember nem igen van manapság. Ezért nem szabad elfeledkeznünk erről a Varázskőről! Mert akkor “önmagunkat” felejtjük el: nem tudjuk, hogyan működünk és nem értjük sorsunk problémáit sem. Szerencsés az, aki erről a kőről tud, és megfejti a titkát. Az ilyenre mondják, hogy ismeri Önmagát.
Nem a lelkét, nem a testét, nem a szenvedélyeit, hibáit, erényeit, lényének jó és rossz tulajdonságait, hanem Önmagát - aki mindezeknél jóval mélyebben lakik, s aki a Teremtő szellemével titkos kapcsolatban áll.
Amikor a görögök azt mondták: Ismerd meg Önmagadat! - erre a kövecskére gondoltak.
Én, ha valakivel komolyabban beszélgetek, ezt a “Varázskövét” próbálom megpillantani benne.
Mi van ráírva?
Ha el tudom olvasni: ismerem őt. Ha nem: akkor csak találgatom, hogy ki lehet. Nem könnyű feladat!
Mert ez a kő lelkünk legközepén, mélyen-mélyen a tudatunk felszíne alatt van és onnan hat - ha a hétköznapok sok földrengése és homokvihara be nem temette olyan mélyre, ahonnan már nem is érezzük hatását.
Valójában még a saját Varázskövemet is nehéz megtalálni, és gyakran megfeledkezem róla. De ha megvan: csodálatos!
Minden gondomat meg tudom oldani! És ilyenkor szeretek. Ez a rejtett “kő” ugyanis árasztja magából a szeretetet, s magához vonzza a többiek “kövecskéit” is. De Varázskő lehet egy gondolat is.”
“…ahol érzelmek kötnek össze bennünket, láthatatlan energiahálók, érzékeny hajszálidegek, ott fájdalmat okoz a másik. Minden mozdulatával megránt valamit bennünk. Sebekhez ér. Nem mindegy,mit mond és hogyan szól hozzám, nem mindegy, mit tesz és hová megy- úgy működünk, mint a sziámi ikrek: egymásnak fájunk, és idegvégződéseink összeérnek.
Mit tegyünk?
A választ a magyar szeretet szó adja.
Ebben a szóban benne van-elrejtve- a válasz.
A szeretet a “szer” gyökeréből ered, melyből “szerelem”, a “szervezet”, a “szervezés” keletkezett- de más síkon rokona még a “szerkezet” és a “szerkesztés” is.
Ez azt jelenti, hogy az Igaz Szeretet- meg van szerkesztve.
Az Igaz Szeretetben -ami több mint érzés- rend van.”
“Minden múlandó. MInden valóságnak hitt tudatállapot csak álom, és eloszlik, kivéve egyet: ez a szeretet. Amíg ezt nem tudjuk átélni, addig a fájdalmunk, ha csillapodik is, sőt el is múlik, a hiányérzet megmarad. Már nem nagyon fáj. Lehet, hogy egyáltalán nem is fáj - csak hiányzik belőlem valaki.”
“Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt, hogy elfelejtelek, örökre. Nem közönyt jelent. Hanem, hogy hagylak szabadon repülni, szállj a magad útján! Abban a biztos reményben, hogy viszatalálunk egymáshoz. Akármekkora a világ - százmiliárd fényév-, a Végtelen - kisebb, mint egy búzaszem, s én nem tudok nem benned élni. És te sem tudsz kilépni belőlem, soha. De amíg nem a valóságos világban élünk… amíg a múlandósában vándorolunk: hiányzol. És fáj.”
“A szerelem úgy müködik, mint a fanatikus vakhit - ha kell, meghalunk érte. S föláldozunk érte másokat is. Még akkor is, ha lelkifurdalásunk van miatta egy életen át. A két szerelmes egymás szemébe mered, senki mást nem látó vak tekintettel. Csakis Öt, a másikat nézi mindkettö - s közben nem veszik észre, hogy körülöttük lángol a világ, melyet ök gyújtottak fel.”
“Minden múlandó. Minden valóságnak hitt tudatállapot csak álom, és eloszlik, kivéve egyet: ez a szeretet. Amíg ezt nem tudjuk átélni, addig a fájdalmunk, ha csillapodik is, sőt el is múlik, a hiányérzet megmarad. Már nem nagyon fáj. Lehet, hogy egyáltalán nem is fáj - csak hiányzik belőlem valaki.”