Csalóka napfény

Archive for März, 2008

Andorra

Sonntag, März 2nd, 2008

Másfél éve voltunk Andorrában, kurva jó hely, kis Tibet, sok köház, nagy hegyek, semmi idegbaj. Minden ilyen nem igazán turistaközpont helyen felvetödik bennem a kérdés: laknak-e itt (ott) magyarok. Erre ma nézelödtem a Duna TV oldalán, híradót néztem, aztán ráakadtam egy riportfilmre: “Látogatás egy égitesten. Csokits Jánosnál Andorrában”.  (2008.02.10. 12:01 - adás)

Ki az a Csokits János? Hallott róla valaki? Én még sosem. Hát egy emigráns költö. Nem is akármilyen. Na, meg is néztem ezt a kb. egy óra hosszú filmet, igen, Andorra-ban is laknak magyarok. (Habár azóta Csokits is haza költözött). Olyan jó volt a lelkemnek, ahogy beszélt, sütnek a szemei, látom benne azt a fura örületet, amit nem tudok megfogalmazni, csak érezni, nagyon rokonnak. Legalább az adás elsö öt percét hallgassátok meg. Az élete amúgy nekem csupa sóvárgás, csupa lelkibaj. Akartam volna idézni is töle, de így a megtekintés után pár órával már elpukkant valahogy az élmény.

 Aztán utánanéztünk Andorra-nak. Azt sem tudtam, hogy ott diarchia van (nem monarchia), és Urgell püspöke, valamint Sarkozy az államfök (egy 1280 valahanyas törvény értelmében…). Andorra-ban élnek legtovább az emberek: az átlagéletkor 83,5 év. Abban a kicsi országban 270 km út van (és szerintem max. 10 település). Andorra-ban annak van elsöbbsége, aki felfelé halad a hegyen - gondolom ez valami régröl itt maradt szokás.

Aztán ha már miniállam: Lichtenstein-ban csak 1984-töl szavazhatnak nök.

(hogy hangzik a legjobban?)

Samstag, März 1st, 2008

Észrevétlenül megcsúnyultam.
Észrevétlenül csúnyultam meg.
Megcsúnyultam észrevétlenül.
Megcsúnyultam. Észrevétlenül.
Bazmeg, én megcsúnyultam. - mondom a tükörképnek.