Megéheztem, gondoltam kisütök magamnak pár spenótgolyót (tegnap vettem A.nak, de mivel vaj van benne, meg a faszom se tudja még mi, nem kellett neki). Kisütöttem, beleharaptam, kurva meleg volt, ott hagytam a tányéron, vágtam mellé pritamin paprikát és visszajöttem a gép elé dolgozni. Majd ha megjön A., akkor eszem én is, addigra kihül. Közben eszembe jutott a tegnapi tombolásom kapcsán a Sztracsatella c. film. De szerettem, ezerszer láttam, kívülröl mondom még ma is a jeleneteket. Meg is találom az egyik kedvencet a youtube-on.

Aztán kattan a zár, hallom, megjött. Megyek ki a konyhába, kamera tányérra közelít. ÜRES. Elsö pillanatban azt gondolom, megviccelt, és eldugta. Aztán rá kérdezek. “Hát megettem…” - mondja. “De tegnap még nem is szeretted…”- mondom, és érzem, hogy megint elönti a szar az agyamat, és három napja amúgy is azt érzem, h. mindig csak a mézesmadzag megy az orrom elött, ilyet nem baszott Európa. “Azt hittem, ez már a maradék…”- folytatja.

Faszomat. (Eszembe jut, mikor egyszer Anna érintetlen pizzáját ettem meg, késö este ért haza a moziból, és kibaszott aggresszív lett, most már értem, miért.) Zsömlét kenek. Ha fejbebasználak vele, fájna. (Fejbebasz hány szó?) Nem hagyom, hogy ideges legyek. Nem hagyom KIJÖNNI.

Aztán bejövünk a gép elé. Gondolom, megmutatom neki ezt a Sztracsatella-jelenetet, biztos tetszeni fog neki. Nézi, nem szól, és még vége sincs (a drámai végszó még hátra van), visszagurul a helyére: “hát jah, hm…”. Azaz SEMMI. Kilövöm az oldalt. Ez a jelenet olyan, mint mikor valakinek kurvára, de kurvára lekonyul a farka, miközben te azt hitted, majd felállítod. Ezeket utálom a legjobban, mikor azt hiszem, nagy durranás lesz valami, és a várt hatás ELMARAD.  Savanyú, meg keserü, meg ízetlen, meg romlott, meg savós, meg fejet elfordítós, nem ragozom tovább.

Ha valakinek megvan avi-ban a Sztracsatella ill. Szabó Ildikó filmje, A csajok, kérem, azonnal lépjen velem kapcsolatba.

Mindig vannak filmek, amikre rákattanunk, és kb. húszszor-harmincszor megnézzük öket. Németül, angolul, magyarul, egy idö után tudjuk kívülröl a párbeszédeket, lefigyelünk jelmezt, apró részleteket, mellékesnek tünö dolgokat, amiket az elsö megtekintés során észre sem veszünk. Ilyen film volt a Vanilla sky, a The Departed (A tégla), a klasszikus Forrest Gump, a Cypher (inkább A. kedvence volt).

És akkor jött a Big Lebowski. Még egyetemista voltam, mikor egy ismerösöm állandóan ezzel a filmmel nyüstölt, de nem volt szimpatikus a címe, ezért eddig még sosem láttam. Aztán volt most egy hónapja egy esténk, mikor már minden filmet untunk, és bepróbálkoztunk a Big Lebowski-val. Elöször csak úgy meló mellett, aztán eltelt tizenöt perc a filmböl, és gép kikapcs, és csak csüngtünk a képernyön.

Ez egy tökéletes film. Öszintén, ennyire finom pontossággal megkreált filmet, ahol az utolsó kardigánra, szájelhúzásra, öltönyre, szemüvegre, párbeszédre is volt gondja a rendezönek, még nem láttam. A történetet nem mesélem el, mert ezt meg kell nézni (leginkább angolul!). Olyan fenomenális jellemábrázolások vannak, hogy lemegyek hídba, a legutolsó mellékszereplö, aki csak a száját tartja, is kiváló színésztehetségröl tanúskodik. A humorától kifekszem, beleszerelmesedek, bekábulok, teli pofával röhögök, elismeröen ingatom a fejem.

Az egyik kedvenc jelenet.

És egy másik. (Have you ever heard of Vietnam?!)

Van egy titkos oldalam, ahová mindig feltöltöm a föztjeimröl készült fotókat. Ma kissé hektikus napom volt, videóra vette A., hogy hogyan káromkodok, és osztom öt, amiért az egyik ügyfélnek végigmutogatta a lakás zugait, holott érkezésük elött direkt(e) kértem, hogy ne tegye. Jövök haza, belépek az ajtón, látom ám, a lakás díszkivilágításban, hátsó szobákban cipökopogás, hát elöntötte a szar az agyamat. Ráadásul kurvára éhes voltam már este hatkor, cigim is elfogyott, ezért dühömben a penny-ben vettem két és fél liter light kólát, négy forró zsömlét, és egy csomag fekete-erdei sonkát (tekintve, h. többnyire vegetáriánusok vagyunk).

Hogy összekössem a vega oldalt és az idegességemet: szép köszöntö szöveget írtam az oldalra, amiben azt taglalom, milyen jó is vegetáriánus ill. vegán módra táplálkozni, abszolút nem drágább az életmód, kizárólag tengerisóval és olivaolajjal fözök. Az utolsó bekezdésbe odabiggyesztetettem azért, hogy vacsorára általában zsömlét és sonkát eszem, majd szomjamat egy pohár kólával oltom, és desszertként betolok egy csík Giotto-t. La vita e bella.

Ps.: A káromkodós videót, amiben A. -t leanyáztam, A. elküldte az anyjának, aki szerint a jelenet “kissé szomorú”, majd kilépett a gtalkból. Mi pedig most az öszinteségröl, és annak fokozatairól, valamint a képmutatásról filozofálunk és nagyokat röhögünk a kiakadós videómon. Szerintem veszekedös pároknak feszültségoldásra kiváló megoldás lehetne. Hihi.

Az elöbb nézem az ARTE-t, és egy fókafiú és egy fókalány egymás átölelve fekszenek az Északi-tenger partján, és ütemre dob egyet-egyet rajtunk a tengeráram. Ök meg csak fekszenek, fókalány háttal fókafiúnak. És boldogok a jeges vízben.

Tegnap már új ízeket szerettem volna, ezért megint pangasius-t sütöttem, viszont most úgy, ahogy anno nagymamám a keszeget: paprikás, lisztes bundában. Grilleztem hozzá tofut, rántottam karfiolt és brokkolit szezámmagosan, készítettem petrezselymes krumplit (de egészben, hogy mégszebbek legyenek), és hagymás szószt, hogy legyen mibe tunkolni. Kifejlesztettem egy saját panírt, ami szerintem sokkal finomabb, könnyebb, és egyszerübb, mint a hagyományos prézli, tojás stb. (10 dkg liszt, 1 kiskanál sütöpor, 1 csipet só, 3 evökanál víz).

Aztán édesség is kellett. A sült banán már teljesen olyan, mint a kínainál. Bepróbálkoztam ananászszeletekkel is - nekem ízlett, A.-nak nem. Körberaktuk a banánokat licsivel és egy kis erdei gyümölcs lekvárral, amiben egy deka cukor sincs, aztán gyöztünk levegöhöz jutni. Habár ez nem is igaz: ezek mind könnyü kaják, és az ízkavalkád a szánkban valami brutális volt. Néhány fotó.

E hét csütörtök este zajlott az évi rendes operabál itt Bécsben. A rendezvény minden évben széles tömegek figyelmét vonzza, több tévéadó közvetíti az osztrák elit legkiemelkedöbb társasági eseményét. A bálon különös ruhakölteményekben pózolnak a résztvevök, férfiaknak kötelezö a frakk és zsebóra, hölgyeknek nagyestélyi, zárt cipö és finom harisnya. A megnyitó táncon való részvétel kiváltságnak számít. A belépöjegyekért szemtelenül magas összegeket kérnek: egy páholyban egy hely az idei évben tizenhét-ezer euró körül mozgott.

A bálon ötezer vendég vett részt, köztük olyan prominensek mint Franz Beckenbauer, Carreras, Teri Hatcher, iparmágnások, feleségeik, és lányaik. Egy egyszerübb üveg pezsgö 170 euróba (42.500 HUF). Hogy kicsit valóvilágos legyek (140 kamera, 16000 méter kábel…), 12000 munkaóra az átalakításra, 70 teherautófuvar, és így tovább, mindez, hogy egy légtérben tobzódjon, mulasson, és mutathasson képet a high society.

Van az operabálnak egy állandó és kiemelkedö figurája: Richard Lugner. Lugner hetvenötéves építési vállalkozó. Nevét viseli egy nagy bevásárlóközpont is (Lugner City). Lugner kedvelt szereplöje mindenféle bulvárújságnak és müsornak. Van benne valami bohóc, valami kis együgyü torgyán-vonal, kifogyhatatlan életkedv, valamint jóindulatú keresetlenség a megnyilvánulásaiban. Mindennapjairól amerikai mintára (v.ö. The Osbournes ill. Gyözike show) sorozat is futott az egyik osztrák adón. Élete a média elött zajlik, a kamera még az orvosi szobába is követi. Összességében egy szimpatikus figura, üde foltja a pedáns osztrák társadalomnak, egy jóindulatú pojáca, aki szereti a nöket, a pénzt és a kamerák villanását.

Szereti a nöket, igen. Olyannyira, hogy minden évben meginvitál az operabálra egy-egy nagy hírességet. Vendégei voltak már Joan Collins, Ivana Trump, Sophia Loren, Sarah Ferguson, Raquel Welch, Faye Dunaway, Claudia Cardinale, Pamela Anderson, Andie McDowell, tavaly pedig a még csak üdítöen sem buta Paris Hilton. Félreértés ne essék, Lugner nem kebelbarátja ezeknek a hölgyeknek. Ezek a hírességek kemény gázsiért vonulnak az építési vállalkozó mellett.

Az idei kísérö Dita von Teese volt. Dita von Teese-t az osztrák lapok kegyes diszkrécióval “Edelstripperin”-nek titulálják, ami annyit tesz mint kb. igényes, nívós sztriptíztáncosnö. Aki otthonosan mozog az erotikus filmpiacon ill. sajtóban, tudhatja, hogy Dita már régóta ingerli (innen a név: Teese, to tease) a férfiakat. Hosszú percekig képes levenni egyetlen harisnyát, de karrierje hajnalán szerepelt pornófilmekben is, majd - életrajza szerint tanulmányozta a negyvenes évek divatját - és mint börleszk és pin-up táncosnö keresi azóta is kenyerét. Közismertségét a földkerekség egyik legaberráltabb alakjának, Marylin Manson-nak (is) köszönheti, akivel viszont ma már ismét külön utakat járnak.

Nos, itt volt Bécsben a Dita. Már hetekkel a bál elött Dita folyt a csapból -  valamint legújabb elöadása: egy nagy pezsgöspohárban vetközik-lubickol a díva. Aztán az operabál napján már mindenki csak a Dita-t várta, fotósok hada nyomult a piros szönyeg szélén, hogy elkapja ezt a nöt, akit rajongói - enyhe infantilizmussal - Hófehérkéhez hasonlítják: hófehér arc, ébenfekete haj, piros száj.

Megérkezett, bevonult, egy halvány mosoly sem hagyta el a porcelán arcot. Ez a nö csupa elutasítás, csupa közöny, csupa néma flegmaság. Látom a tévében, amint fenn ül a páholyban. Mellette egy fekete nö, gondolom, szintén a brancsból - inkább passzolna a Prater mögé a sorra, mint az operabálba. (Ráadásul a piros selyemkalap olyan esetlenül áll rajta, mint rabszolga elödjein, akik titokban felpróbálták munkaadóik finom ruhadarabjait. ) A kamera Dita-t kérdezi, hogy tetszik a bál. Lelkes szavak egy rezzenéstelen arcról, néha átsuhan az arcán egy-egy lesajnáló vonás. Hogy lehet valamiért lelkesedni ÚGY, hogy közben egyetlen arcizma sem mozdul? Aztán jön az öreg Lugner: “Ha találkozni szeretne a föpolgármesterrel, akkor most kell mennünk” - mire Dita szemei alatt egy apró rángás, szája szegletében szintúgy, “Hát jó.” És most is döl belöle az elutasítás, lenézés.

A következö pillanatokban Dita-t már a WC-re követi a fotósok tömege. Elképesztö tömeg, a díva visít, hogy szálljanak le ruhájáról, majd végre eltünik a nöi szakaszon. Kis idöre rá Lugner beküldi friss barátnöcskéjét, tudja már meg, mi a fasz van a Dita-val. Dita bizony nem mer kijönni(?!). Túl sok a fotós, érted. Ez az a pont, ahol nálam elszakad a zsinór, és olyanokat gondolok, mint miazanyádértjöttélakkoride, miakurvaanyádnakjátszodazeszedet és így tovább.

Az operabálon az etikett része, hogy éjfél elött nem ildomos távozni. Dita nulla óra négy perckor már ugrik a több bérelt Humer egyikébe, Lugner gyors búcsút vesz töle, “talán egyszer telefonálunk…”- mondja, Dita mosolyra feszíti arcát, de szemei most sem mosolyognak, Jégkirálynö távozik.

Hogy van az, hogy van egy ilyen edel-kurva, aki befutott, sok pénze van, a legtöbbek szemében kb. olyan, mint egy királynö, egy megbámulandó földönkívüli? Osztrák hírességek dicsérik interjúkban szépségét, és a tényt, hogy a nö a szexipar képviselöje, mindenki ignorálja. Csak a dicséret, csak a csodálat, csak a méltatás.  És hogy van az, hogy még a föpolgármester is elhívja a páholyába? (Az, hogy Lugner kb. fél millió eurót dob ki a nöre, magányügy. Marketing fogás, hírverés. De hogy a polgármester…?)

Mit közvetít ez a lény? Gondolom, a szellemi kapacitása nem rendkívüli. Nem okossággal kereste meg a sok milliót, hanem a testével: pornófilmekben, latexfilmekben, lábas videókban ingerli a közönséget. Innen a pénz. És most akkora figyelmet kap az operabálon, mint senki más.

Mit lát ebböl egy fiatal? A nö csodaszép, makulátlanul ki van készítve. Gazdag. Tud viselkedni. (Legalábbis nagyon megtanulta a “távolságtartó nemes nö” szerepet.) Világhírü. A férfiak a lábai elött hevernek. Van stílusa. Bejáratos a legfelsöbb körökbe. Én is ilyen akarok lenni! - gondolja a bugyuta bakfis. Nem értem én ezt. Hogy hova tart a világ? Pár éve még nem voltak a tévében kurvák, sztripperek. Ma már ugyanolyan prominensek, mint egy színész, egy író, vagy politikus (vö.: Kelemen Anna, Megszentesült Michelle Wild, avagy Monique Quvee).

Az a bajom ezzel, hogy ezek a közszereplök ugyanolyan (ízlés- és gondolkodásformáló) pozícióban vannak, mint a színész, az író, a mindenki pszihológusa, a politikus. Ugyanúgy teret biztosít nekik is a média, hogy életvitelükkel, “karrierjükkel” “példát” mutassanak, értéket közvetítsenek. Öket látja a gyerek a tévében, róluk olvas az újságban, (szívesen szerepelnek!). Ök azok, akik iránt érdeklödni kezd a gyerek, és maga a tény, hogy szerepelHETnek a médiában, azt sugallja, hogy amit csinálnak, elfogadott, elismert, csinálhatod te is, és majd te is olyan ismert és gazdag leszel, mint ök.

Ez a Dita úgy viselkedett itt az operabálon, mint akinek muszáj itt lennie, de semmi kedve hozzá. Azt sugallja, hogy aki Valaki, az tartózkodó, az nem mutatja az érzelmeit, annak egy mosoly nem hagyja el az arcát, az érzéketlen, az megközelíthetetlen. És ha megnézem az utcán, a villamoson utazó 14-18 éves lányokat, rajtuk is ugyanezt a flegmaságot, ridegséget, rátartiságot látom. Megtanulták a Bravóból, 100xszépekböl, a divatbemutatókból. És ez lesz a minta: aki igazán nö, az olyan, mint a jégcsap (és mint például a Dita:D). Aztán majd ne csodálkozzanak, ha pár évvel késöbb mindezt az orrukra húzzák.

Miért nem bukkan fel már végre egy olyan példakép, aki a melegséget, kedvességet, nyitottságot, vidámságot, életörömet sugározza? Akit talán még utánozni is jobb érzés?

Enyhe idö, Bécs, baktatok felfelé a Schwedenplatztól a Rotenturmgasse-n, belváros, tisztaság, fagyizóban fagyizók, az egyik utcasarkon miederek, melltartók bugyik lógnak akciósan, és örülök. Benézek az ablakokon, az Aida-ban nagymama eteti az unokát, a másik ablakban félkész padlizsános pizza, aztán a sarkon megállok, kezembe veszem a telefont, és várok kb. 5 másodpercig, és arra gondolok, inkább nem hívom A.-t, hanem érezze meg, és hívjon. És hív. Libro-ban filmeket vesz, három Coen-film (A Big Lebowski-ról már régóta akarok írni), két osztrák film. Az egyik Schubertröl szól, a másikról fogalmam sincs, de a föszereplö szerepel egy reklámban, és nagggyon bírom a bécsi (?) dialektusát.

Aztán ma megint a Green-ben ebédeltünk, és ahogy kezembe veszem az elsö sült banánt, az orromhoz emelem, vajon mennyire forró, bekaphatom-e egészben? És megcsap a banánillat, de ez nem is banánillat, ez a Kajti kutyám illata, pont ott a füle tövében, ahová az orromat bedugom, és szuszogom neki, ö pedig akkurátusan tolja, gyömöszöli, nyomja magát hozzám, és hiába kívánom már a banánt, inkább elidözöm ezen az illaton, még A.-nak sem említem, kicsi titok, belül mosoly, forró szerelem Kajti iránt, eddig mindenkinek azt mondtam, sárgabarack lekvár illata van a fülének, de nem, mert ez sült banán. Az ujjaimon érzem most is, ahogy a füleit morzsolom, betegesen szerelmes vagyok belé.